XX. sz. mozaik 7 : Az első világháború

1911-1920

Anna Mayer
Az első világháború alatt az osztrákokhoz képest Magyarországon jobb lét volt. Ennek következtében az éhező bécsi gyerekeket kb. két hónapra Magyarországra hozták. Diósdiak is vállaltak kb. húsz kislányt. Mi Anna Mayert kapruk. Nyolc évesek lehettünk. Nem igen törődtünk egymással. /Kisfiúknak más az érdeklődési köre./ Viszont a kislányok hamar megbarátkoztak a vendégekkel. A nyelv nem jelentett problémát, hiszen a diósdiak svábul beszéltek. Amikor elérkezett az idő a hazautazásra, elkísértük a kislányokat Téténybe a vasútállomáshoz. Mi is mentünk a mi Annánkkal. Endreszné a Wéber-keresztnél /Szabadság u. – Arany J.u. sarok/ még egy utolsó imádkozást tartott. Tétényben átadtuk Annánkat és a többi kislányt a csoport vezetőjének. További sorsuk alakulásáról semmit sem tudtunk.
Elmesélte egy idos, volt diósdi lakos,

.
Az első világháború idejéből származik az alábbi történet: Gyors kiképzés után frontra vezényelt ifjú katona az első ellenséges támadásra kiugrott a dekungból /fedezékből/ s két kézzel integetve kiabált át a túloldalra: – Hé, ide ne lőjenek, itt emberek vannak!
Az egész világ megtanulhatná: oda nem szabad lőni, ahol emberek vannak!
Szabad Föld 2005. dec. 23., Annus J. újságíró.
.

IV. Károly
Régi fotók gyűjtése közben érdekes tárgyra bukkantam. Egy diósdi család oriz egy 1916. évből származó, ezüstcsíkkal átszőtt, zöld bársony-szeru anyag-darabot. Az anyag mellett összehajtogatott, megsárgult, töredezett papír. Rajta írás: ” Polhorányi /Paczanowszky/ Helén /nagyanyám/ ajándéka IV. KÁROLY KORONÁZÁSI IMAZSÁMOLYÁRÓL.
Története: A koronázás után a király elhagyta a Szentháromság-szobor előtt álló imazsámolyt. A nép gyorsan megrohanta a térdeplőt borító anyagot, s ki-ki késsel, kézzel hasított belőle. Nagyanyám ekkor még fiatal lány volt. Meglátott egy asszonyt, aki egy jókora darabot tartott a kezében. Hopp, ebből nekem is! Az asszony adott neki egy kis darabot. Mire a rendőrség közbelépett, elhordták a zsámoly borítását.”
– Eddig tartott a leírás, amelyet érdeklődéssel és ámulattal olvastam. Forgattam az idő-tépázta anyagot, s arra gondoltam mi játszódhatott le ennek a /feltehetően szolgáló lánynak/ a lelkében e történelmi esemény alatt, hogy e tárgyi emléket sok-sok év múlva is becsben tartva unokájára hagyta, aki továbbadta a dédunokának.