A megújult falu

Diósd története 3. rész
írta: Dózsa Lajos

Részlet az Élni és vállalkozni Diósdon című könyvből. C Kiss Zoltán 2000.
A megújult falu

Buda felszabadulása 1686-ban következett be. A Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezette császári seregek osztrák, bajor katonáin kívül magyarok is szép számmal vettek részt a győzelem kivívásában. Különösen kitüntette magát Bottyán János ezredes (a későbbi kuruc generális), Petneházy Dávid (Thököly volt ezeres kapitánya), valamint Fiáth János, a győri gyalogosok őrnagya. A diadal után néhány esztendővel 1689-ben összeírták a szomszédos falvakat az udvari kamara megbízásából. Johann Rädits dicator Diósdra vonatkozólag a következőket jegyezte fel: „Magyarul Diós, rácul Arasch. Elpusztult falu, a fehérvári úttól jobbra fekszik, Téténytől egy fél mérföldnyire. Török uralom alatt volt, nem lehetett megtudni, hogy hány háza, lakosa volt, és mit fizetett a török császárnak, valamint a török és magyar földesurának. Szántói, rétjei és legelői bőven vannak. Szőlői, halászóhelyei és erdei nincsenek.” Diósd szerb nevét nyilván a szomszédos érdi rácok adhatták. Ez egyébként a magyar Diósd szerbre való lefordítása, amely később Órás falunévvé torzult.

A hódoltság után a falvak nagy részét újra kellett telepíteni. A felszabadító háborúk terheit a megmaradt csekély számú lakosságnak kellett viselnie. Ráadásul a bécsi udvar Fejér megyét – melyhez ekkor már Diósdot is számították -, az ország volt hódoltsági részeivel együtt a bécsi haditanács és az udvari kamara fennhatósága alá helyezték. Ez gyakorlatilag katonai igazgatást és ennek velejárójaként a megye népének erején felüli adóztatást jelentette. Az újszerzeményezési területnek tekintett vármegyének 15 ezer forint fegyverváltsági adót (ius armorum) kellett fizetnie. Mindezek ismeretében bizonyára érthető, hogy bár a régi földesurak birtokigényeiket felújították, de kevés hasznot húzhattak a „felszabadított” birtokaikból. Illésházy Miklós gróf ezért 1695. október 28-án Pest és Fejér vármegyei jószágait (Érdet, Tárnokot, Dióst és Százhalmot) ismét elzálogosította Szapári Péternek további 18 évre, ez alkalommal 1200 forintért. Végül az említett birtokkomplexum 1722-ben visszakerült a földesúr kezelésébe. Az uradalom központjává Érd válik. Lassan benépesül és 1715-ben 14 jobbágy és 19 zsellércsalád lakja. A földesúr már provizort (felügyelőt, gondnokot) tart, aki 1729. március 22-én eltiltja Törökbálint lakóit Érd, Berki és Diósd határának használatától. Közben III. Károly újabb királyi adománylevéllel erősíti meg az Illésházy család birtokjogát. 1732. május 9-én Érd és Tárnok falvakat, Berki és Diósd pusztákat, amelyeket az Illésházy család régi jogon, még a török uralom alatt is bírt, Illésházy József gróf úrnak újonnan adományozta az ausztriai ház iránt mutatott hűségéért és atyjának Illésházy Miklós volt magyar kancellárnak érdemeiért. Nem sokkal később az adományozott (1735. január 10-én) elzálogosította Pongrácz Andrásnak és leányának Pongrácz Évának – aki Péterffy János felesége volt – a fentebb említett birtokot 15 622 forintért (ekkor Érdet mint mezővárost említik). A Péterffy család egészen 1750-ig birtokolja a területet, majd ismét az Illésházyakat találjuk itt.

Míg a birtok urai cserélődtek, a falu új lakosai rendületlen szorgalommal dolgoztak. De kik voltak, honnan kerültek ide ők, Diósd új népessége? A környező falvakban főként szerbek települtek le, akik Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetése alatt jöttek a hazánkba menekülő délszlávokkal együtt. Valószínűleg Diósdon is a megtelepülők között elsőként a szerbek jelentek meg, de népesebb csoport érkezett német nyelvterületről. Az új lakosok ősei a néphagyomány szerint Schwartzwaldból származnak. A telepesek zömét azonban feltehetően a bajorok alkották, mivel a Diósdon beszélt nyelvjárás – még az 1930-as évek megállapításai szerint is – a középbajorral mutatta a legnagyobb rokonságot. Ami a telepítések idejét illeti, pontos évszámot nem lehet megállapítani. A rácok már az 1690-es években szórványosan lakhattak Diósdon, tekintve, hogy a szomszédos Érden és Törökbálinton is a XVII. század utolsó évtizedében telepedtek le. A németség feltehetően Diósdra is a XVIlI. század elején jött. A benépesítésre vonatkozó évszám: 1746. A legelső Fejér megyei dikális összeírás, amely 1774-ben készült, Diósdon már 20 családot jegyez föl, akiknek összesen 17 tehenük és 92 kapás szőlőjük volt. A húsz családból 10 házas zsellér, kettő házzal rendelkező özvegy és nyolc alzsellér vagy házatlan zsellér, néha lakókként említik őket. Két házas és egy házatlan zsellér kivételével mindegyik családnak volt egy-egy tehene. S mind a húsz család kisebb-nagyobb szőlővel rendelkezett. A zsellérek vagy az uradalomba, vagy más szőlőbirtokosokhoz jártak el dolgozni és a munkájukból tartották fenn magukat. Diósd őstelepeseinek tekinthető ez a húsz család. Névsoruk a dikális összeírás sorrendjében a következő:

Svaidlena János zsellér , Maurer Mátyás zsellér , Balczer András zsellér , Vagne(r) Krisztián zsellér , Hadinger Ferenc zsellér , Miller Antalné özvegy , Kligli Venezelné özvegy , Praun (Braun) Antal alzsellér , Horsveger Vilhel(m) zsellér , Dobica Jakab zsellér ,

Straub Joseff zsellér , Alpik (Albitz) Benedek zsellér , Braun Balind alzsellér , Fiala Paal alzsellér , Baranyai István alzsellér , Hancz Ferenc alzsellér , Havner Mihály alzsellér , Gábor Miska alzsellér , Zeman György alzsellér , Korb János alzsellér

A zsellérek közül kettő magyar, tizenöt német és három szláv lehet a nevek alapján.

Az 1774-ben már bizonyítottan újjátelepült falu hamar virágzásnak indult. A II. József korában 1785-ben megejtett népszámlálás már 37 családot, 172 lelket jegyez fel. Az új népesség az egykori Diósdtól mintegy 1,5 km-re építette fel faluját. Itt emeltetett még 1772-ben kápolnát Illésházy János a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. (Ezt nevezzük a hagyomány alapján ma Szent Gellért-kápolnának.) A hajdani Diósd a múlt homályába burkolózott, s a friss betelepülők nem foglalkoztak a múlttal. Erősen, szorgalmasan dolgoztak, mert gyökeret kellett ereszteniük új „szülőföldjükön”.

A szőlőművelésből szépen gazdálkodó falu lakóinak többsége az elkövetkező századok sorsfordulói idején, mint önérzetes magyar vett részt az ő sorsukat is befolyásoló küzdelmekben. Mindennapjaikról (gazdasági-társadalmi helyzetükről) az 1828. évi adóösszeírások az alábbiakat írják: „Ezen pusztában laknak szőlőművesek, akik tulajdon házaiknál a főméltóságú uraságnak időről időre meghatározott árendát fizetnek s azonkívül három gyalognapot szolgálnak, akik pedig másoknál laknak, mint zsellérek, azok az árendának és szolgálatnak felét praestálják…”

A földesúr ekkor herceg Batthyány Fülöp. Az uradalom Diósd területén mindössze öt épülettel rendelkezett: a vendégfogadó, egy fészer, prés- és dézsmaszedő ház, egy csőszlakás és egy birkaúsztató szerepelt nyilvántartásában. Az uradalom tulajdonában és kezelésében öt hold kert, 150 hold szántó, 164 hold rét, hat és fél hold szőlő, 180 hold erdő és kb. 1000 hold „száraz és birkáknak alkalmatos legelő” volt. Az urasági összeírásban a 67 szőlőműves közül mind a 67 házban és négy présházban lakik, ezek a házas zsellérek, 37 pedig másoknál „zsellérképpen” lakik.

„Magok házaikban lakó szőllőművesek”

1. Rolland Mátyás 2. Fleischhaker Jakab 3. Schmee (!) János 4. Csik István 5. Mihalyek Mátyás 6. Dragon András 7. Müllner József 8. Laupbál (?) József 9. Zsivákovits István 10. Tajninger (Steininger ?) János 11. Fing (Fink?) János 12. Petrasits Ferenc 13. Schneider Sebastian 14. Schneider Sebastian idem 15. Baltzer Márton 16. Baltzer Ferenc özvegye 17. Braun Bernárd 18. Braun József 19. Grumm János 20. Veber (Weber) György 21. Zsivákovits Antal 22. Schneider Bernhard 23. Buzantsits József 24. Romits György özvegye 25. Vagner (Wagner) Pál 26. Zeman József 27. Maurer Péter özvegye 28. Bauman József 29. Robits Jakab 30. Ring János 31. Vagner (Wagner) János 32. Pencz András 33. Klein Mihály 34. 1/2 Szabó Gábor

35. Rötli Dienes 36. Braun János 37. Dopita János 38. 1/2 Endres Tamás 39. Schneider József 40 Albeker Sebastian (Sebestyén) 41. Mihalek Mihály 42. Albeker Terézia 43. Albecker Antal 44. Tühl Antal 45. Hauszer József özvegye 46. Hanszer (Hanzler) Mihály özvegye 47. Lemlein Károly 48. Vidvindits (Wittwindisch) Pál 49. Zeman István 50. Korenik Antal 51. Robits Joachim 52. Zeman Pál 53. Schneider Mátyás 54. Vittinger (Wittinger) Mihály 55. Jager (Jaeger) Antal 56. Pranger (Tranger) Benedek 57. Vidvindints Jakab 58. Bajnanszky János 59. Rolland Ferenc 60. Leiszner Józséf 61. Leitner György 62. Dopita Jakab özvegye 63. Jónás Lőrinc 64. 1/2 Baltzer Márton 65. Baranits Márton 66. ……………….. 67. ………………..

„Préss házakban lakó szőllőművesek”

1. l. Schrödl András 2. Udvay (Udvary) János

3. Khern József 4. Ring József

„Másoknál zsellérképpen lakó szőllőművesek”

1. Fleischhaker . . . . . . 2. Fernvágner . . . . . . 3. Picha Venczel 4. Kugyellák József 5. Vagner (Wagner) József 6. Güllner János 7. Gákovits Mihály 8. Maurer Mátyás 9. Meszner Ferenc. 10. Baltzer József 11. Natta Jakab 12. Strauch Bernhárd 13. Fantsik (Fantsek) Pál özvegye 14. Czifári Ignác 15. Prehoda János 16. Csernyák Mihály 17. Pátzas (Pátzius) János 18. Szokol Gáspár 19. Koch György

20. Majtzler József 21. Horváth András 22. Szabó József 23. Natta Gábor 24. Thüll János 25. Endres Bernhard 26. Bamberger Antal 27. Progel Márton 28. Albecker József 29. Tüllner Márton 30. Koch József 31. Hantzler Márton 32. Czin Mátyás 33. Bodnár János 34. Vegman (Wegmann) György 35 Veber (Weber) Márton özvegye 36. Maurer József 37. Baranits György

Gyermekek ünneplőben
az 1910-es években

A fenti családnevek jó része ma is fellelhető Diósdon. Közülük 8 magyar, 75 német, 14 délszláv, valószínűleg sokác és 11 szlovák eredetű családot feltételezhetünk. A lakosság etnikai megoszlása megközelítőleg olyan, mint 1774-ben.

Az 1850. évi népszámlálás viszont 31 magyar, 603 német és 11 sokác főt mutatott ki. Feltehető, hogy a sokácok és szlovákok a többséghez, a németekhez asszimilálódtak. Mivel egyvallásúak és egyformán szegények voltak, a különböző etnikumok között az összeházasodás is könynyen ment. Az iskolai oktatás két nyelven folyt: németül és magyarul. Az 1840-ben iskola épült két tanteremmel. 1846-ban Josef Fuss tanító egymaga 114 gyermeket oktatott. Érdekes, hogy mennyi a téves, hamis adat a korabeli forrásokban. Fényes Elek is német-tót lakosságúnak mondja, sőt maga Braun Sebestyén bíró és Fusz József nótárius (aki tanító és jegyző is volt) vallják, hogy a község „eleinte tótok által telepített … diós erdő helyre, onnan nyerte is tudomásunk szerint Órás (orech) nevét”. Ezt változtatta az uradalom szerintük Diósdra. Maguk közt falujukat Órásnak nevezik, ez szerepel igen gyakran a tétényi anyakönyvekben is, csak az „írásokban pedig Diósd névvel neveztetik”. Abban igazuk van, hogy az írások, krónikák, oklevelek, a hivatalos iratok már 900 év óta Diósdnak ismerik a települést. Elgondolkodtató viszont az, hogy vajon szándékosan hamisították-e az adatokat, vagy nem ismerték saját elődeik történetét. Hiszen a bíró, Braun Sebestyén nyilván tudta, hogy a Braunok már kilencven évvel ezelőtt 1774-ben, itt laktak. Talán a Pesty Frigyes-féle adatgyűjtés keletkezésének ideje (1864) magyarázatul szolgálhat, hiszen a kiegyezés előtt, a passzív ellenállás korában a felettes hatóság félretájékoztatása a jó hazafi feladata.