A megújult falu

Diósd története 3. rész
írta: Dózsa Lajos

Részlet az Élni és vállalkozni Diósdon című könyvből. C Kiss Zoltán 2000.
A megújult falu

Buda felszabadulása 1686-ban következett be. A Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezette császári seregek osztrák, bajor katonáin kívül magyarok is szép számmal vettek részt a győzelem kivívásában. Különösen kitüntette magát Bottyán János ezredes (a későbbi kuruc generális), Petneházy Dávid (Thököly volt ezeres kapitánya), valamint Fiáth János, a győri gyalogosok őrnagya. A diadal után néhány esztendővel 1689-ben összeírták a szomszédos falvakat az udvari kamara megbízásából. Johann Rädits dicator Diósdra vonatkozólag a következőket jegyezte fel: „Magyarul Diós, rácul Arasch. Elpusztult falu, a fehérvári úttól jobbra fekszik, Téténytől egy fél mérföldnyire. Török uralom alatt volt, nem lehetett megtudni, hogy hány háza, lakosa volt, és mit fizetett a török császárnak, valamint a török és magyar földesurának. Szántói, rétjei és legelői bőven vannak. Szőlői, halászóhelyei és erdei nincsenek.” Diósd szerb nevét nyilván a szomszédos érdi rácok adhatták. Ez egyébként a magyar Diósd szerbre való lefordítása, amely később Órás falunévvé torzult.

A hódoltság után a falvak nagy részét újra kellett telepíteni. A felszabadító háborúk terheit a megmaradt csekély számú lakosságnak kellett viselnie. Ráadásul a bécsi udvar Fejér megyét – melyhez ekkor már Diósdot is számították -, az ország volt hódoltsági részeivel együtt a bécsi haditanács és az udvari kamara fennhatósága alá helyezték. Ez gyakorlatilag katonai igazgatást és ennek velejárójaként a megye népének erején felüli adóztatást jelentette. Az újszerzeményezési területnek tekintett vármegyének 15 ezer forint fegyverváltsági adót (ius armorum) kellett fizetnie. Mindezek ismeretében bizonyára érthető, hogy bár a régi földesurak birtokigényeiket felújították, de kevés hasznot húzhattak a „felszabadított” birtokaikból. Illésházy Miklós gróf ezért 1695. október 28-án Pest és Fejér vármegyei jószágait (Érdet, Tárnokot, Dióst és Százhalmot) ismét elzálogosította Szapári Péternek további 18 évre, ez alkalommal 1200 forintért. Végül az említett birtokkomplexum 1722-ben visszakerült a földesúr kezelésébe. Az uradalom központjává Érd válik. Lassan benépesül és 1715-ben 14 jobbágy és 19 zsellércsalád lakja. A földesúr már provizort (felügyelőt, gondnokot) tart, aki 1729. március 22-én eltiltja Törökbálint lakóit Érd, Berki és Diósd határának használatától. Közben III. Károly újabb királyi adománylevéllel erősíti meg az Illésházy család birtokjogát. 1732. május 9-én Érd és Tárnok falvakat, Berki és Diósd pusztákat, amelyeket az Illésházy család régi jogon, még a török uralom alatt is bírt, Illésházy József gróf úrnak újonnan adományozta az ausztriai ház iránt mutatott hűségéért és atyjának Illésházy Miklós volt magyar kancellárnak érdemeiért. Nem sokkal később az adományozott (1735. január 10-én) elzálogosította Pongrácz Andrásnak és leányának Pongrácz Évának – aki Péterffy János felesége volt – a fentebb említett birtokot 15 622 forintért (ekkor Érdet mint mezővárost említik). A Péterffy család egészen 1750-ig birtokolja a területet, majd ismét az Illésházyakat találjuk itt.

Míg a birtok urai cserélődtek, a falu új lakosai rendületlen szorgalommal dolgoztak. De kik voltak, honnan kerültek ide ők, Diósd új népessége? A környező falvakban főként szerbek települtek le, akik Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetése alatt jöttek a hazánkba menekülő délszlávokkal együtt. Valószínűleg Diósdon is a megtelepülők között elsőként a szerbek jelentek meg, de népesebb csoport érkezett német nyelvterületről. Az új lakosok ősei a néphagyomány szerint Schwartzwaldból származnak. A telepesek zömét azonban feltehetően a bajorok alkották, mivel a Diósdon beszélt nyelvjárás – még az 1930-as évek megállapításai szerint is – a középbajorral mutatta a legnagyobb rokonságot. Ami a telepítések idejét illeti, pontos évszámot nem lehet megállapítani. A rácok már az 1690-es években szórványosan lakhattak Diósdon, tekintve, hogy a szomszédos Érden és Törökbálinton is a XVII. század utolsó évtizedében telepedtek le. A németség feltehetően Diósdra is a XVIlI. század elején jött. A benépesítésre vonatkozó évszám: 1746. A legelső Fejér megyei dikális összeírás, amely 1774-ben készült, Diósdon már 20 családot jegyez föl, akiknek összesen 17 tehenük és 92 kapás szőlőjük volt. A húsz családból 10 házas zsellér, kettő házzal rendelkező özvegy és nyolc alzsellér vagy házatlan zsellér, néha lakókként említik őket. Két házas és egy házatlan zsellér kivételével mindegyik családnak volt egy-egy tehene. S mind a húsz család kisebb-nagyobb szőlővel rendelkezett. A zsellérek vagy az uradalomba, vagy más szőlőbirtokosokhoz jártak el dolgozni és a munkájukból tartották fenn magukat. Diósd őstelepeseinek tekinthető ez a húsz család. Névsoruk a dikális összeírás sorrendjében a következő:

Svaidlena János zsellér ,
Maurer Mátyás zsellér ,
Balczer András zsellér ,
Vagne(r) Krisztián zsellér ,
Hadinger Ferenc zsellér ,
Miller Antalné özvegy ,
Kligli Venezelné özvegy ,
Praun (Braun) Antal alzsellér ,
Horsveger Vilhel(m) zsellér ,
Dobica Jakab zsellér ,
Straub Joseff zsellér ,
Alpik (Albitz) Benedek zsellér ,
Braun Balind alzsellér ,
Fiala Paal alzsellér ,
Baranyai István alzsellér ,
Hancz Ferenc alzsellér ,
Havner Mihály alzsellér ,
Gábor Miska alzsellér ,
Zeman György alzsellér ,
Korb János alzsellér

A zsellérek közül kettő magyar, tizenöt német és három szláv lehet a nevek alapján.

Az 1774-ben már bizonyítottan újjátelepült falu hamar virágzásnak indult. A II. József korában 1785-ben megejtett népszámlálás már 37 családot, 172 lelket jegyez fel. Az új népesség az egykori Diósdtól mintegy 1,5 km-re építette fel faluját. Itt emeltetett még 1772-ben kápolnát Illésházy János a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére. (Ezt nevezzük a hagyomány alapján ma Szent Gellért-kápolnának.) A hajdani Diósd a múlt homályába burkolózott, s a friss betelepülők nem foglalkoztak a múlttal. Erősen, szorgalmasan dolgoztak, mert gyökeret kellett ereszteniük új „szülőföldjükön”.

A szőlőművelésből szépen gazdálkodó falu lakóinak többsége az elkövetkező századok sorsfordulói idején, mint önérzetes magyar vett részt az ő sorsukat is befolyásoló küzdelmekben. Mindennapjaikról (gazdasági-társadalmi helyzetükről) az 1828. évi adóösszeírások az alábbiakat írják: „Ezen pusztában laknak szőlőművesek, akik tulajdon házaiknál a főméltóságú uraságnak időről időre meghatározott árendát fizetnek s azonkívül három gyalognapot szolgálnak, akik pedig másoknál laknak, mint zsellérek, azok az árendának és szolgálatnak felét praestálják…”

A földesúr ekkor herceg Batthyány Fülöp. Az uradalom Diósd területén mindössze öt épülettel rendelkezett: a vendégfogadó, egy fészer, prés- és dézsmaszedő ház, egy csőszlakás és egy birkaúsztató szerepelt nyilvántartásában. Az uradalom tulajdonában és kezelésében öt hold kert, 150 hold szántó, 164 hold rét, hat és fél hold szőlő, 180 hold erdő és kb. 1000 hold „száraz és birkáknak alkalmatos legelő” volt. Az urasági összeírásban a 67 szőlőműves közül mind a 67 házban és négy présházban lakik, ezek a házas zsellérek, 37 pedig másoknál „zsellérképpen” lakik.

„Magok házaikban lakó szőllőművesek”

1. Rolland Mátyás
2. Fleischhaker Jakab
3. Schmee (!) János
4. Csik István
5. Mihalyek Mátyás
6. Dragon András
7. Müllner József
8. Laupbál (?) József
9. Zsivákovits István
10. Tajninger (Steininger ?) János
11. Fing (Fink?) János
12. Petrasits Ferenc
13. Schneider Sebastian
14. Schneider Sebastian idem
15. Baltzer Márton
16. Baltzer Ferenc özvegye
17. Braun Bernárd
18. Braun József
19. Grumm János
20. Veber (Weber) György
21. Zsivákovits Antal
22. Schneider Bernhard
23. Buzantsits József
24. Romits György özvegye
25. Vagner (Wagner) Pál
26. Zeman József
27. Maurer Péter özvegye
28. Bauman József
29. Robits Jakab
30. Ring János
31. Vagner (Wagner) János
32. Pencz András
33. Klein Mihály
34. 1/2 Szabó Gábor
35. Rötli Dienes
36. Braun János
37. Dopita János
38. 1/2 Endres Tamás
39. Schneider József
40 Albeker Sebastian (Sebestyén)
41. Mihalek Mihály
42. Albeker Terézia
43. Albecker Antal
44. Tühl Antal
45. Hauszer József özvegye
46. Hanszer (Hanzler) Mihály özvegye
47. Lemlein Károly
48. Vidvindits (Wittwindisch) Pál
49. Zeman István
50. Korenik Antal
51. Robits Joachim
52. Zeman Pál
53. Schneider Mátyás
54. Vittinger (Wittinger) Mihály
55. Jager (Jaeger) Antal
56. Pranger (Tranger) Benedek
57. Vidvindints Jakab
58. Bajnanszky János
59. Rolland Ferenc
60. Leiszner Józséf
61. Leitner György
62. Dopita Jakab özvegye
63. Jónás Lőrinc
64. 1/2 Baltzer Márton
65. Baranits Márton
66. ………………..
67. ………………..

„Préss házakban lakó szőllőművesek”

1. l. Schrödl András
2. Udvay (Udvary) János
3. Khern József
4. Ring József

„Másoknál zsellérképpen lakó szőllőművesek”

1. Fleischhaker . . . . . .
2. Fernvágner . . . . . .
3. Picha Venczel
4. Kugyellák József
5. Vagner (Wagner) József
6. Güllner János
7. Gákovits Mihály
8. Maurer Mátyás
9. Meszner Ferenc.
10. Baltzer József
11. Natta Jakab
12. Strauch Bernhárd
13. Fantsik (Fantsek) Pál özvegye
14. Czifári Ignác
15. Prehoda János
16. Csernyák Mihály
17. Pátzas (Pátzius) János
18. Szokol Gáspár
19. Koch György
20. Majtzler József
21. Horváth András
22. Szabó József
23. Natta Gábor
24. Thüll János
25. Endres Bernhard
26. Bamberger Antal
27. Progel Márton
28. Albecker József
29. Tüllner Márton
30. Koch József
31. Hantzler Márton
32. Czin Mátyás
33. Bodnár János
34. Vegman (Wegmann) György
35 Veber (Weber) Márton özvegye
36. Maurer József
37. Baranits György

Gyermekek ünneplőben
az 1910-es években

A fenti családnevek jó része ma is fellelhető Diósdon. Közülük 8 magyar, 75 német, 14 délszláv, valószínűleg sokác és 11 szlovák eredetű családot feltételezhetünk. A lakosság etnikai megoszlása megközelítőleg olyan, mint 1774-ben.

Az 1850. évi népszámlálás viszont 31 magyar, 603 német és 11 sokác főt mutatott ki. Feltehető, hogy a sokácok és szlovákok a többséghez, a németekhez asszimilálódtak. Mivel egyvallásúak és egyformán szegények voltak, a különböző etnikumok között az összeházasodás is könynyen ment. Az iskolai oktatás két nyelven folyt: németül és magyarul. Az 1840-ben iskola épült két tanteremmel. 1846-ban Josef Fuss tanító egymaga 114 gyermeket oktatott. Érdekes, hogy mennyi a téves, hamis adat a korabeli forrásokban. Fényes Elek is német-tót lakosságúnak mondja, sőt maga Braun Sebestyén bíró és Fusz József nótárius (aki tanító és jegyző is volt) vallják, hogy a község „eleinte tótok által telepített … diós erdő helyre, onnan nyerte is tudomásunk szerint Órás (orech) nevét”. Ezt változtatta az uradalom szerintük Diósdra. Maguk közt falujukat Órásnak nevezik, ez szerepel igen gyakran a tétényi anyakönyvekben is, csak az „írásokban pedig Diósd névvel neveztetik”. Abban igazuk van, hogy az írások, krónikák, oklevelek, a hivatalos iratok már 900 év óta Diósdnak ismerik a települést. Elgondolkodtató viszont az, hogy vajon szándékosan hamisították-e az adatokat, vagy nem ismerték saját elődeik történetét. Hiszen a bíró, Braun Sebestyén nyilván tudta, hogy a Braunok már kilencven évvel ezelőtt 1774-ben, itt laktak. Talán a Pesty Frigyes-féle adatgyűjtés keletkezésének ideje (1864) magyarázatul szolgálhat, hiszen a kiegyezés előtt, a passzív ellenállás korában a felettes hatóság félretájékoztatása a jó hazafi feladata.