Az első világháborútól napjainkig

Diósd története 5. rész
írta: Dózsa Lajos

Részlet az Élni és vállalkozni Diósdon című könyvből. C Kiss Zoltán 2000.

Az első világháborútól napjainkig

Az első világháborúba 150 fő vonult be, közülük harminchárman haltak hősi halált. Emléküket egykor harminchárom fa és emlékmű őrizte. Mára csak az emlékmű maradt meg. Márványtábláján az alábbi neveket olvashatjuk: Áman László, Albecker Antal, Albecker József, Bencze Dániel, Bencze József, Berki József, Bogár Károly, Borsos József, Fink János, Fink József, Irreiter István, Jäger Antal, Hack László, Léber Márton, Maurer Nándor, Natta Antal, id. Progel Antal, ifj. Progel Antal, Seemann Rudolf, Sax József, Schneider Ferenc, Schneider László, Schneider Mihály, Schneider Nándor, Schober Róbert, Szabó Gyula, Szinger József, Tóth Ferenc J., Tóth Ferenc A., Tóth Imre, Wágner Ferenc, Wapler Károly, Zsidákovits Sebő. Az otthoniak is sokat nélkülöztek, Diósd nem tudta ellátni önmagát. Annyira problematikus volt egyes községek helyzete, hogy 1919. március 5-én maga a kormánybiztos kért rendkívüli kiutalást a rekvirált gabonából néhány község, így Diósd részére “a komolyabb zavargások elkerülése végett”. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a diósdi szocialista pártszervezet bizalmi testülete 1919. március 30-án héttagú paraszttanácsot és nyolctagú munkástanácsot választott. A végleges tanácsválasztás azután április 6-án történt meg, némileg változott összetétellel. A direktórium tagja lett: Albitz Ferenc, Csihák Károly és Varga Mihály. Tanácstagokká az alábbiakat választották: Albitz Ferenc, Csihák Károly, Sittner Rezső, Mihalek Fábián, Varga Mihály, Irreiter Fábián, Denkinger Károly, Haszán István, Wagner Károly és Tóth Nándor.
Schober Mihály vendéglője (Wágner Ferenc rajza)A diósdi intézőbizottság is sokat küzdött az ellátási gondokkal. A község részére 400 liter ecetet kér, és indokolásul megjegyzi: “A lakosság nagyfokú türelmetlenkedése csaknem tarthatatlan.”

A Tanácsköztársaság megdöntése után a rohamos infláció, majd a világgazdasági válság nyomán keletkezett munkanélküliség nehezítette a lakosság életét. Az árak rohamos növekedése miatt drágasági pótlékot kellett fizetni a körorvosnak, a szülésznőnek; a postaküldöncnek, a postaügynöknek és a jegyzőnek. Adományokat szavazott meg a képviselő-testület az erdélyi segélyakcióra a róm. kat. egyházközségnek, a gyermekvédő mozgalomnak és a Szent György Kórháznak. Adóügyi jegyzői állást szerveztek 1921. febr. 7-én, majd 1928. márc. 9-én a közgyűlés díjnoki állást létesít.

A község nyugalmát erősen felkavarta a Károlyi Imre-féle parcellázás. Bár az iratok nem említik, nyilvánvaló, hogy minden földszerzési álom teljesen illuzórikussá vált. A parcellázási iroda pedig Érdliget néven adta el a diósdi parcellákat. Sőt Gyula-telep mellett vasúti megállóhelyet is terveztek Érdliget elnevezéssel. A diósdi képviselő-testület tiltakozott az elnevezések ellen, és valóban egy éven belül már a Diósdliget elnevezéssel találkozunk. Még ez évben újjáalakult a képviselő-testület, ekkor Denkinger Lajos volt a bíró és Herbst Mihály a jegyző. Jónás Bernát a törvénybírói, Mihalek Fábián a közgyámi, Zsidákovits István a pénztárosi tisztséget töltötte be. Herbst Mihály 1934 tavaszán megvált jegyzői tisztségétől és 1934. aug. 4-én 37 pályázó közül Bognár Dezső vértesboglári jegyzőt választották meg Diósd vezetőjegyzőjévé.

A nehéz helyzet ellenére is fejlődött a település. A villanyvilágítás bevezetésére 1919 után került sor. 1920-ban létrejött a Deák Diósdi Kőbánya Részvénytársaság. Ez a kis üzem keveset jelentett Diósd gondjain a válság idején, amikor az ellátatlanok száma meghaladta a 300-at, 31 férfinak ruhára, cipőre, 84 családnak téli tüzelőre volt szüksége. Az 1932-ben megindult parcellázás óta folyamatosan épültek a lakóházak. 1934-ben elkezdték a strandfürdő, 1935-ben a Kaszinó és szálloda építését. 1936-ban bevezették az utcai közvilágítását, s megindult a balatoni műút építése. Még ebben az évben megszervezték az önálló orvosi ellátást, orvosi lakást is építettek. 1938-ban tatarozták a templomot.

A II. világháború folyamán 1941-ben hadiüzem létesült a községben, a későbbi Csapágygyár. 1942-ben kezdték meg a diósdi rádióállomás építését, de a háború miatt ez abbamaradt. A diósdi kőbányában 1943-ban lőszerraktárat akart a német hadvezetés létrehozni, de az ellenőrző robbantások hatására elálltak tervüktől. A Törökbálint felől érkező szovjet csapatok valószínűleg fokozatosan szállták meg a község területét. (A diósdi falukrónika szerint 1944. december 24-én, a Pest megyei Levéltár 1963. évi hivatalos adatgyűjtése szerint december 27-én érkeztek a harci alakulatok.) A háború folyamán pusztult el a diósdi fenyő- és tölgyerdő is. Pontonhíd építéséhez kezdték kitermelni Budapest ostromlói. A megkezdett erdőirtást a fagyoskodó polgári lakosság fejezte be. Az erdő kipusztulása megváltoztatta a település mikroklímáját, lényegesen szárazabbá, melegebbé vált.

A községi közigazgatás az érdligeti kaszinóban kezdte meg működését. A nyár elején 1945. június 30-án megtartotta első ülését a községi képviselő-testület. Állásában visszatartották Bognár Dezső vezetőjegyzőt és Kriszton László lett a községi bíró. Nemsokára lemondott Kriszton, és helyette Haas Józsefet, kommunista párttagot választották bírónak. Még május 3-a előtt megalakult a Nemzeti Bizottság 12 taggal, első elnöke Barna József, más források szerint novemberben Markos Ferenc lett az elnöke.

A képviselő-testület 1945. november 10-én egyhangú határozattal kimondta, hogy Diósd községnek Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez való csatolását helyesli és a község érdekében állónak tartja. A beszolgáltatással kapcsolatban megjegyzik, hogy a szántóföldek tulajdonosainak nagy része nem is diósdi, hanem törökbálinti lakos.

Az 1946. év elején ismét újjáalakul a helyi vezetés. Bírónak megválasztják Németh Ferencet, a Kisgazda Párt tagját, törvénybíró a szociáldemokrata Eisemann Mihály lesz. Egyúttal kérik Diósdliget és az anyaközség szétválasztását, mert szerintük “Diósdliget és az anyaközség soha harmóniába nem kerülhet”. A hattagú elöljáróságban minden párt képviselve van. A kisgazdák három taggal, a parasztpártiak egy taggal, a munkáspártok két-két taggal képviseltették magukat. Kommunisták Berényi László és Wittwindisch Ferenc, parasztpárti Miklós A. Ferenc, szociáldemokrata Kerek Lajos és a törvénybíró, kisgazda még a bírón kívül Sax Antal és Krammer Gyula.

A földosztással kapcsolatban Diósd emlékkrónikája 1945-1970 azt közli, hogy a Károlyi- és a Sík-féle parcellázások 1945 előtt befejeződtek, amit igazolni látszik a megnövekedett lakosság száma. Az otthonukból elűzött kitelepítettek vagyonát, 64 gazdaságot elkoboztak, és elsősorban erdélyi és felvidéki menekült családok kaptak házat és földingatlant.

Az új élet megindulása nem volt problémáktól mentes. A háborús közélelmezési nehézségek megszüntetése nem ment egyik napról a másikra. Ehhez járult még a háborús károk helyreállítása. Nézzük az anyagi veszteségeket: 14 ház teljesen lakhatatlan, 19 javítható állapotban van és használható maradt 797 ház. Az állatállomány rendkívül lecsökkent, mindössze nyolc ló, kilenc tehén és négy sertés maradt meg, a régi állománynak alig egytizede. Az 510 kat. holdnyi szántóterületből 209 még bevetetlen, ugyanakkor május 3-án a tengeri jórészben szedetlen. A községbe az élelmet messzi vidékről szállítják. Diósd lakossága 1944. november 1-jén még 3340 fő volt, május 3-ára 3200 főre esett vissza. Az élve születések száma 1945-ben 54 volt, a halálozásoké 80, egy éven alul elhalt 15. Ilyen körülmények között élt és dolgozott Diósd szorgalmas lakossága.

Még az 1945. évben történt, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-4330. sz. rendeletével Fejér megyéből Pest megyéhez csatolta az Érd környéki községeket, így Diósdot is. Az átcsatolás időpontja 1946. január 1. A tényleges átcsatolás 1946. február 14-ével történt meg. A községi képviselő-testület indokolásában szerepelt, hogy a község Budapest határától 12 km távolságra fekszik és Nagy-Budapesttel úgyszólván összeépült. A község lakosainak többsége, 80%-a Budapesten dolgozik, s terményeiket is Budapestre szállítják.

Diósd Pest megye budai járásába került. A község képviselő-testületének működését felfüggesztették még 1946 folyamán és a Nemzeti Bizottság vette át (részben) a hatáskörét. Ennek Almási Antal, a községi pártszervezet titkára lett az elnöke 1947-1948-ban. Sűrű személyi változásokat következtek be a jegyzői, bírói és egyéb tisztségekben. A község életében lényeges momentum a téeszesítés elmaradása. A tradicionális őszibarack-termelésre és -értékesítésre alapozott őszibarack-begyűjtő a ’80-as évekig sikeresen működött.

Diósd lakossága rohamosan fejlődött. 1960-ban 1434, 1970-ben 2233, 1980-ban 3304, 1990-ben 3653, 1996-ban 4661 fő volt Diósd népessége; a 2000. évben községünk lakossága meghaladta az ötezret. A lakosság növekedésével párhuzamosan épültek a házak és a lakások. A nagyarányú parcellázások még Demény János több mint két évtizedes (1957-1978) tanácselnöksége idején kezdődtek. Főként hétvégi üdülőtelkeket alakítottak ki. Nyaranta hétvégeken 10 ezernél több ember (lakos és üdülő) tartózkodik Diósdon. Már 1969-ben Üdülőtelepi Bizottság is alakult. Annyira beépült Diósd, hogy 1973 óta nincsen külterülete. Fejlődött a csapágygyár, épült iskola, könyvtár, több kilométernyi úthálózat, lakótelep. A fejlődés folytatódott Hermann Ferenc és Nagy István tanácselnöksége alatt. 1989-ben partnerkapcsolat jött létre az akkori NSZK-beli Alsbach-Hähnleinnel. A két település mindennapjai, múltja és jelene megismerésén túl kulturális híd is létrejött.

A rendszerváltozással szellemi pezsgés indult a községben. Önszerveződő csoportok jöttek létre. 1990-ben helyi újságot jelentettek meg Diósdhéjban címmel. 1995-ben a Rádió és Televízió Múzeum nyitotta meg kapuit a magyar rádiózás 70. évfordulójára. (Itt tekinthető meg a Nobel-díjas fizikus Békésy György emlékszobája, a technikatörténeti kiállítás részeként.)

A település múltjával, hagyományaival a választott vezetők és a lakosok is behatóbban kezdtek foglalkozni. Hermann Ferenc, Diósd első polgármestere által elindított folyamatok napjainkra értek be. A falu műemlékeinek restaurálása, felújítása megkezdődött, méltó emléket állítottak a II. világháború áldozatainak. A falu belsejének csinosodását, szobrainak gyarapodását a község jelenlegi polgármestere, Spéth Géza is szívügyének tartotta. Barátság kút épült a kitelepítettek emlékére, elkészült a falumúzeumként működő Tájház, mely gyakran ad otthont színvonalas rendezvényeknek. Az 1848-as forradalom 150. évfordulójára az egykori diósdi nemzetőrök is emlékművet kaptak.