A hódoltságtól az újjátelepítésig

Diósd története 2. rész
írta: Dózsa Lajos

Részlet az Élni és vállalkozni Diósdon című könyvből. C Kiss Zoltán 2000.

2. A hódoltságtól az újjátelepítésig

A falu életébe a török uralom hozta a legnagyobb változást. Nem tudjuk pontosan, mikor pusztult el Diósd, hiszen a mindenkori hadvonulások útjában helyezkedett el a település. Nem kizárt, hogy már 1526-ban megsemmisült, amikor Szulejmán seregei a mohácsi csata után egész Budáig nyomultak. A portyázó csapatok a Dunántúl java részét felprédálták, s ha mégis megmenekült volna Diósd, 1541-ben Buda elestekor biztosan el kellett pusztulnia. Az első 1546-os defter (török adóösszeírás) lakatlannak mondja „Diót pusztát”.

Diósd lakói elszéledtek vagy elpusztultak. Egy Diódi Mátyásról tudunk, aki 1559-ben és 1562-ben Budaörsön él. Feltehetően másokkal együtt menekült el Diósdról. Az életben maradásnak ez volt az egyetlen módja, a falu földrajzi helyzete és adottságai miatt.

Buda elfoglalása után a hódítók megszüntették a vármegyei közigazgatást, s az elfoglalt területeket vilájetekre (tartományokra), azokon belül szandzsákokra osztották. A török közigazgatásban Pest, Pilis megye túlnyomó része, Nógrád megye fele, a Solti szék és Fejér megye harmada alkotta a Budai szandzsákot. Pilis megye nagyobb része Acsa, Vereb és Martonvásár vonaláig, továbbá Fejér megye Duna menti része a szandzsákon belül a budai náhijéhez tartozott. Mivel a három részre szakadt Magyarország hódoltsági központja Buda volt, emiatt Diósd térsége – akár lakottan, akár lakatlanul – fontos területnek számított.

A már említett 1546-os adóösszeírás szerint „… a nevezett puszta (azaz Diósd) üres és elhagyott …”, ugyanakkor egy évvel korábban János Zsigmond király még megerősíti Ákosházi Sárkány Ambrust Érd, Berky, Eben, Jenő, Tárnok, Tétény stb. társaságában Diósd birtoklásában is. A földesurak a török uralom elején még beszedték a jobbágyszolgáltatásokat. Sárkány János leánya, Zsófia az esztergomi káptalan előtt tiltakozott 1560-ban, mert a naszádosok kapitánya, bizonyos Kowach (Kovács) Lőrinc, elfoglalta (a feltehetően lakott) Érd, Tétény és Berki birtokokat. Dyódot nem említi az oklevél, nyilván ekkor már lakatlan volt. Az 1565. évi Pest megyei adólajstrom már nem tartalmazza az Érd környéki falvakat, viszont az 1588. évi Pilis megyei összeírás már felsorolja ezeket. (Ettől az összeírástól kezdve számítják az Érd környéki falvakat Pilis megyéhez.) Az öszszeíró mindössze 64 portát talált, pedig Pilis megyéhez számította még a Dunától egészen Tokod, Bajna, Alsó Csút, Vereb, Martonvásár és Százhalom vonaláig fekvő falvakat. A dicator (összeíró) Sóskúton négy, Berkiben három portát írt össze. Érd szerinte már lakatlan volt. A török összeírások tanúsága szerint Berki, Érd, Tétény és Sóskút lakossága gyarapodik, ellenben Diósdot és Ebent mint pusztát említik. Ugyan mind az öt török defter (1546, 1559, 1562, 1580, 1590) mint ráják (keresztény adófizetők) nélküli pusztát említi Diósdot, de a környező falvak lakói nyilván művelték határát, ugyanis haszonélvezője, török földesura volt. Egyedül 1546-ban és 1590-ben nem tudjuk, hogy ki volt a török birtokosa. 1559-ben Musztafa Nazar, 1562-ben Jovan Zabrag, 1580-ban Hüszejn, a magas porta egyik csausa a befolyó csekély javak haszonélvezője. Hosszú ideig nem hallani semmit sem Diósdról, egészen Tholdalagi Mihály erdélyi követ beszámolójáig. Majd 1675-ben említik meg ismét, amikor Illésházy Miklós 2300 forintért 12 évre elzálogosítja Szapári Péternek és feleségének birtokait, köztük Érd, Berki, Százhalom, Tárnok és Diós falvakat. A források most mondják először Diósnak ezt a helyet. S ezzel le is zárul a lakatlan falu török uralom alatti története.