XX. sz. mozaik 6 : Az első világháború

1911-1920 Az elso történelmi élmény

A Szarajevóban 1914 június 28-án eldördült pisztoly lezárta a XIX. Század világát, és elindította a XX. század eseményeit, amelyek végzetesen befolyásolták hazánk sorsát és mindannyiunkét, a már ekkor élőkét és a később megszületőkét.
Az első történelmi élmény 1914 nyarán lettem hatéves és iskolaköteles. Szeptember 1-én ültem először az állami elemi népiskola padjába.. Ez különösebb emléket nem hagyott hátra. Annál erősebben él bennem egy másik esemény. Augusztus elején elkísértük apámat a tétényi vasútállomásra, ahol egy hosszú szerelvény állt feldíszített marhavagonokból. Ezek előtt hozzánk hasonló családok várakoztak. A kocsik széthúzott ajtajaiból víg énekszó hangzott. Apám hamarosan búcsút vett tőlünk, és a többi behívott tartalékossal együtt o is felkapaszkodott egyik kocsiba. Könnyező anyámnak megígérte, szüretre visszatér. Ezt ígérte a „kincstári optimizmus” is. A hivatalos propaganda szerint háborúskodásra legalkalmasabb az aratás utáni és a szüret előtti időszak. Ez az érvelés az aggódó anyákat és feleségeket kevéssé nyugtatta meg. A rövid időre szánt háborúból közel négy év lett. Diósdról 150 férfi vonult be. A legtöbbjük olasz-fronton /Isonzónál, Doberdónál/ harcolt. A szerencsésebbek a háború vagy hadifogság után hazatértek, azonban 33-an hősi halált haltak.

Hadifoglyunk
Az első világháború idején /a fronton lévő férfi lakosság munkavégzését pótolandó/ szerb hadifoglyokat hoztak a faluba. Ideiglenesen a községháza egyik termében szállásolták el őket.
Akkoriban én nyolc év körüli voltam. Egyik nap nagyapám azt mondta, menjek el a községházára, és kérjem el a hadifoglyunkat. A községházán jól ismerték családunkat. Átadták a foglyot: Lubomírt. O nyugodtan jött mellettem, kisfiú mellett. Egyáltalán nem volt harcias balkáni. Megjelenése sem utalt déli mivoltára. Elég világos volt a haja, ami balkáni népeknél meglepő. Szóval átvettem, hazavezettem foglyunkat. Ettől kezdve ő velünk élt. Nálunk lakott. Külön kis kamrája volt, de együtt étkeztünk. Becsületesen végezte munkáját a földeken és a ház körül. Soha nem háborgott, nem henyélt, nem próbált megszökni. Viszont folyton-folyton mondogatta: győzni fogunk!” És igaza lett! Egy reggelen nem láttuk Lubomírt.A motyóját sem találtuk a kamrájában. Az éj folyamán eltűnt. O már akkor tudta: véget ért a háború! Valószínűleg egy szervezet tagja volt, amely informálta, irányította az összes szerb hadifoglyot. Soha többet nem hallottam Lubomírról.
Elmesélte egy idos, volt diósdi lakos,
Lejegyezte: Görögné H.K.