Sütemények 1900-as évek

Újabb sütemény-receptek az 1900-as évek elejéről, amelyeket igen kedveltek és sütöttek, és még ma is szívesen fogyasztják községünkben. Lediktálta: Balczerné Endresz Nusi.

Schóber-féle sörkifli: Schóber vendéglősék állandó kínálata az italokhoz, amelyet a vendéglősné, Rozi néni „szivarká”-nak hívott. 50 dkg liszt, 20 dkg zsiradék /12,5 dkg vaj és 12,5 dkg zsír � úgy a legjobb. Ráma margarint ne használj, attól kiszárad./ 2 tojás sárgája, 2 dkg élesztő, 2 dl tejföl, pici tej az élesztőhöz, l kávéskanál só. A felsoroltakat összegyúrom. /Minden hideg legyen! A tésztából 8 egyforma cipót készítek, amelyeket egy órán át gyúródeszkán pihentetek. Pihentetés után a cipókat vékonyra kinyújtom. Egy-egy kerek lapot derelyevágóval /vagy késsel/ 8 részre felosztok. Összesen 64 háromszöget kapok. A szélesebbik oldalánál kezdve összetekerem, tepsibe rakom, tetejét tojássárgájával megkenem, rá só, köménymag, reszelt sajt. 20-25 percig sütöm /amíg a tészta egy kicsit megpirul, illetve a sajt egy kicsit rárögzül. Néhány napig is ehető könnyű, sós sütemény.

Van, aki édes-süteményt készít belőle. Összetekerés előtt megkeni szilvalekvárral, tetejére nem tesz sót, köménymagot.

Mandulás linzer /hajdani esküvők elmaradhatatlan süteménye/: 20 dkg liszt, 15 dkg cukor,
15 dkg vaj, 15 dkg darált mandula és/vagy dió, 3 tojás sárgája, kevés reszelt citrom. Mindezt összegyúrni, kb. félujjnyisra kinyújtani, különböző formákkal kiszúrni. Tetejét tojással meg-kenni, közepes láng fölött sütni.

Habcsók /ugyancsak esküvőkre készített édesség, amely ma is kedvelt az idősebbek körében./
Ahány tojás fehérje, annyi dkg. kristálycukor. 4 tojáshoz egy gyenge kávéskanál ecet. /Van, aki ecet helyett citromot tesz bele, de ecettel jobb./ A tojásfehérjét, cukrot, ecetet jól felverni.
Tepsibe kis halmokat nyomni. Gyengén előmelegített sütőbe tenni, azután a sütőt a legkisebb fokozatra állítva kb. l órán át szárítani.
—–

Nuss-stangli /Diós-rudacska/: 1/4 kg darált dió /vagy felesben mandula/, 16 dkg cukor, 1 egész tojás és 1 sárgája, csipet só. Összegyúrom, félujjnyisra kinyújtom és kis téglalapokat vágok belőle. Vigyázni kell, hogy ne túl vékonyra nyújtsuk, mert akkor könnyen kiszárad. Tepsibe teszem, úgy nyomom rá egyenként a habot. /Egyesek a kinyújtott tésztát egyben sütik meg, és terítik be a tojásfehérje habjával, majd sütés után szeletelik föl./
A habhoz 1 tojás fehérje, kis cukor, citromlé szükséges. /Én 2 tojás fehérjéből készítem és citromlé helyett ecetet használok./ A zsírozott tepsibe tett süteményt előmelegített sütőben középső lángon kb. 10 percig szárítom, /amíg a hab kicsit megkeményedik./ Sütőből kivéve még néhány percig a tepsiben pihentetem.

Puszedlit is lehet a Nuss-stangli anyagából készíteni. Nem kell kinyújtani, hanem kiskanállal kis halmokat kell tenni a tepsibe. A halmocskák tetejére egy-egy szem mandulát, diót, vagy mogyorót lehet tenni. Előbbivel azonos módon sütni /szárítani./
—–

Vélemény, hozzászólás?