Receptek, praktikák az 1800-as évek végéről
Édesanyja receptjeit elmondta Andorné Diósd Etus
Krumplis linzer. /Elődeink étkezésében fontos szerepet játszott a burgonya./
15 dkg cukrot, 15 dkg zsírral kikeverünk, 15 dkg áttört főtt krumplival, 30 dkg liszttel,
1 mokkáskanál szódabikarbónával, kevés sóval összegyúrjuk, kb fél cm-re kinyújtjuk. Karikákra kiszúrjuk. Minden második karika közepét gyűszűvel kiszúrjuk. A tele karikákra lekvárt teszünk, majd ráhelyezzük a lyukas karikát. Tepsibe tesszük és előmelegített sütőben kb. 20-25 percig sütjük. /Karikák helyett lehet egyéb formákat is alkalmazni./
„Pancs-nokedli”/Grenadier-marsch, Gránátos kocka másképpen/ Bő lével krumplilevest készítünk. Benne sok kockára vágott krumplit puhára főzünk, majd kiszedve összetörjük. Ugyanabban a levesben főzzük ki a kockatésztát is, majd kiszedjük és az összetört krumplival jól összekeverjük. Előre pirított paprikás hagymába forgatjuk. Étkezéskor törött borsot szórunk a tetejére.
Hájas tészta: /Majd’ minden házban tartottak disznót, így nem volt nehéz hájhoz jutni./
” kg sertéshájat jól kiáztatunk, szitán áttörjük, hideg helyre tesszük. 1 kg lisztet, 1 tojás nagyságú hájat összemorzsolunk, hozzáadunk 1 kávéskanál sót, 3 egész tojást, és annyi fehérbort, amennyit kíván és az egészet összegyúrva rétestésztát készítünk. Fél órai pihentetés után vékonyra kinyújtjuk. ” rés hájat késsel rákenünk. Összehajtogatjuk a négy szélénél fogva. Újra pihentetjük fél órát. Négyszer ismételjük a hajtogatást és pihentetést, majd kinyújtjuk és forró késsel kockákat vágunk. Dióval, lekvárral megtöltjük. A kockák tetejét tojással megkenjük. Tepsibe tesszük, addig sütjük, míg a tetejük piros nem lesz. Vaníliás porcukorral kínáljuk.
Beigli- praktika: A mazsolát előző este rumba áztatom. A diót fehérborral nedvesítem meg.
Ha kevés a tojás, akkor csak a fehérjével kenem meg a beigli tetejét. Ugyanolyan szép piros lesz. 4. beiglihez 1 kg lisztet, 30-35 dkg zsiradékot, 2 tojást használok. Cukor csak az élesztő kelesztéséhez kell.