Magyar voltál – ezért!

Korábbi lapszámunkban megemlékeztem a német ajkúak diósdi kitelepítésének 60-adik évfordulójáról, most folytatom e gyászos emlékezést a felvidéki és erdélyi magyarok betelepítésével.

Felvidéki magyarok:

A hírhedt 1945 évi Benes-dekrétum célul tűzte ki olyan nemzetállam megteremtését, melyből hiányzik a nem szláv lakosság. Így született meg a kisebbségek kitelepítésének terve.

A németeket és magyarokat kollektív háborús bűnösökké nyilvánították. Földjeiket állami tu-lajdonba vették, elbocsátották a mezőgazdaságban dolgozó embereket, elvették nyugdíjukat, megfosztották őket állampolgárságuktól, bezárták a magyar iskolákat, betiltották a közélet-ben a német és magyar nyelv használatát, stb. Megkezdődött a kitelepítés. A németek kiűzése miatt keletkezett munkaerőhiányt megkísérelték deportálással enyhíteni. 1945-47 időszakban mintegy 40 ezer magyart kényszerítettek a Felvidékről Csehországba „önkéntes mezőgazda-sági munkára.” Az 1946. jún. 17-én kiadott reszlovakizációs /visszaszlovákosító/ rendelet

értelmében Dél-Szlovákia „elmagyarosított tömegeinek” megadták a lehetőséget, hogy vissza-térjenek „eredeti nemzetiségükhöz.” Vallják magukat szlovákoknak, akkor nem kell otthonu-kat elhagyniuk, visszakapják állampolgárságukat. Ha nem teszik, kiutasítják őket Csehszlová-kiából. „Határozat! Amennyiben egészen biztosan magyarnak érzi magát, az állam érdekeit szem előtt tartva, jelenléte nem kívánatos.” A magyar Szlovákiában hontalan lett. Mennie kellett a politika és hatalom által kijelölt transzporttal az ismeretlen új hazába, amely nem volt soha ősei hona. Ugyanakkor megkezdték a Magyarországra évszázadokkal ezelőtt bete-lepített szlovákok utódainak átcsábítását, térjenek vissza Szlovákiába. Egyes adatok szerint a lakosságcsere keretében Magyarországról mintegy 60 ezer szlovák települt át „önként”, Cseh-szlovákiából pedig több, mint 76 ezer magyart telepítettek hazánkba. Ilyen körülmények között kerültek felvidéki családok 1947. októberében Diósdra is.

Erdélyi magyarok:

Romániával /a magyarság nagy létszáma miatt/ nem kötött lakosságcsere-egyezményt a magyar kormány Azonban szép számban költöztettek át magyarokat 1944 és 50 között.

Jöttek az állam által kiutasítva, jöttek saját akaratuk alapján menekültként, jöttek Magyar- országra mentett német gyárak dolgozóiként, és jöttek későbbi években családegyesítés

kapcsán.

Élet az új hazában:

Az idetelepített családok az elűzött 25 sváb család üresen álló házaiban nyertek elhelyezést. Mivel kevésnek bizonyult az üres ház, helybeli módosabb gazdákat összeköltöztettek, illetve ezek nagyobb házait megosztva betelepítettet és helybelit helyeztek el. A svábok gazdátlanul maradt földjeit ugyancsak szétosztották az idekerültek között. Ezek az intézkedések /érthetően/ sok évig tartó viszálykodást, ellenségeskedést szültek, amely megviselte nem csak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is. Az emberek nem egyformák. Voltak közöttük önként jött, nagyhangú, irányítást átvenni akaró egyének is. Ezek viselkedése még inkább megbélyegezetté tette a többieket is. Az évek haladtával a helyzet konszolidálódott. A betelepítettek megvehették a házat, amelyben laktak, a földet, amit művelésre kaptak. A gyerekek az iskolában lassan-lassan összeszoktak. A fiatalok részéről megkezdődött a beolvadás. Az idősebbek mára már Diósd temetőjében álmodják örök álmukat. Az utódok pedig az eltelt 60 év alatt a község egyenrangú polgáraivá váltak.

Közel két emberöltő telt el ezen meggondolatlan történelmi lépés óta. A ki-, és betelepítések sebei enyhültek, de a szívek mélyén még ott lapuló sóhajokat az eljövendő éveknek kell el-tüntetnie.

G.H.K.