A harangok Rómába mennek 1913

Édesanyám mesélte,hogy az o gyermekkorában a templom előtt még füves tér volt. A közelben lakók libái ott legelésztek. Húsvét táján már szép magasra nőtt a fű és az idő is melegebbre fordult. A Dióskerthez hasonlóan itt is gyerekek vigyáztak a libákra. Nagypénteken történt, hogy a kislányok a fűben üldögélve feszülten figyelték a templomtornyot. A felnőttektől hallották nagypénteken elszállnak a harangok. Úgy mondták, a harangok Rómába mennek. A kislányok nem akartak lemaradni a látványról a harangok „elrepüléséről”. Lesték, lesték a templomtornyot. Közben fél szemük a libákon volt nehogy szét széledjenek. Kíváncsi várakozással telt-múlt az idő. Lassan kezdett esteledni. Már hűvös volt. A fu is hideg lett, libákat is haza kellett terelni. A harangok pedig sehol! Elégedetlenül ballagtak a gágogók után. Az biztos, hogy elrepültek a harangok hisz már hallatszik a kereplők hangja./ Feltámadásig kereplőkkel járták az utcákat a férfiak, legények, ennek hangjával pótolva a harangszót./ De merre szálltak? Miért nem láttuk?
Édesanyám mégis látta a harangokat / álmában / széles rózsaszín szalaggal átkötve magasan, szinte a felhők között repültek.