205. éves jelenlegi temetőnk
Az 1700-as években a község temetője a településen kívül északi irányban, a mai Bem és Ságvári u. közötti részen terült el. „A régi temető helyén fakereszt áll, bádog korpusszal. A Schneider testvérek, Mátyás és Bernát tartják rendben.” (Canonica Visitatio 1796)
Az évszázadok folyamán e régi temető helyén pincék és lakóházak épültek. Az eltelt idő alatt jelzett fakereszt megsemmisült. Egykori helye ismeretlen.
Miután a régi temető betelt, 1804. április 3-án új temető megnyitására került sor (amely azonos a maival.) Az új temetőt, valamint az ott állított (vélhetően bádog korpuszos fakeresztet Marich János kanonok, érdi kerületi esperes szentelte fel. Az eltelt hosszú évtizedek folyamán a fakereszt valószínűleg az enyészeté lett. 1860 körül Tranger Benedek diósdi lakos kőkeresztet emeltetett. 1924 június havában a dühöngő szélvihar ledöntötte. Ugyanezen évben Magyar Gyula és neje Schneider Rózsi helyreállíttatta. 1933. évben a temető vadonatúj kő- keresztet kapott. Elhelyezése a temetőt átszelő főút II. parcellájában történt. Az 1960-as években temető-rendezés címén átszállították mai helyére.
A kereszten tábla adja hírül:
Diósd Temető kőkereszt
Néhai Bercsik József érdi molnár mester
Által Diósd „Községi homokbánya” mellett
1816-ban felállított fakereszt helyett.
Családi őse emlékére emeltette
hálás unokája 1933. évben.
Felújította a római katolikus egyházközség
és a diósdi önkormányzat 1997-ben.
A temető nem volt bekerítve. A műút felőli oldalát sűrűn szegélyezték a licium-bokrok. Párhuzamos oldalát a mély (még nem kibetonozott) árok határolta. Halottaik sírját a diósdiak mindig kegyelettel ápolták. Anyáról-leányra szállt a kiültetett virágok gondozásának feladata. A vizet az árokból merítették. A „lenti részen” lakók az utat lerövidítve az árkon keresztül jártak ki a földekre. 1950-ig Érdliget Diósdhoz tartozott. Elhunytjaik Diósd temetőjének alsó egyharmadában kerültek elhelyezésre, s beilleszkedtek a temető egységes látványába. A sírok ugyanúgy gondozottak. Az év nagy részében virággal borítottak.
1954-ben az egyház által beszerzett kövek felhasználásával a Községi Tanács egytermes halottasházat építtetett. A használati díj a Tanácsot illette.
1958 őszén, halottak napjára a temető árok felőli oldalát nagy részben a hívek adományából drótkerítéssel fonták be. Csak egy kihagyott helyen lehetett az árokban lévő vízhez hozzá- jutni. Szükségessé vált vízvezeték építése. 1960-ban a Hazafias Népfront társadalmi munkában bevezettette a halottasházig, onnan tovább (lefelé) az egyház csináltatta meg a vezetéket.
Ugyancsak ebben az évben a Községi Tanács ajándéka képpen közel száz fa ültetésére került sor a temetői főút két oldalán. A fák azonban rövid időn belül elpusztultak.
A temetőről még tudni lehet, hogy a sírokat általában a helyi bányából kitermelt mészkő szegély védte. Szép ívelésű mészkőkereszten, vagy finoman megmunkált kovácsoltvas-kereszten tüntették fel az elhalt nevét. Néhány módosabb hozzátartozó azonban márványból tudta elkészíttetni szerettei síremlékét.
A temetkezési szokások átalakulása következtében mára szinte teljesen eltűntek a hajdani német eredetre utaló kovácsoltvas sírkeresztek. Helyüket a szögletes, márványtáblás fejtámaszok váltották fel. 1994. évben 60 db kolumbárium-fülke létesült. A temető gyors ütemű megtelése miatt a bővítés haladéktalanul szükséges.
A temető a Diósdi Római Katolikus Egyházközség tulajdonában van. Fenntartásáról és üzemeltetéséről az Egyházközséggel kötött megállapodás alapján az Önkormányzat gondoskodik.
Végezetül megemlítendők a temető helyi védettségű műtárgyai: a temetői nagykereszt, a ravatalozó melletti területen beépített öt db jellegzetes sírkő a XIX. századból, Benjamin Denkinger sírkereszt (XIX.sz), Fusz-család síremléke, Rösler Ignác (Diósd első plébánosa) síremléke, Paár József plébános síremléke, Dr Pessek István (Diósd első orvosa, díszpolgár) síremléke, Herbszt Mihály (főjegyző, és neje Süteő Mária diósdi tanitónő) síremléke.
(2009.)