Rég volt, szép volt…

Szeptember 12. Mária neve napja – korábban községünk jeles ünnepe volt.

Ekkor tartottuk a BÚCSÚT. Vallási értelemben használtuk a szót, amelynek nem volt köze az elbúcsúzáshoz.

1945-ig nagy jelentőséget kapott az ünnep egyházi vonatkozása, mivel templomunkat 1896-ban Szűz Mária kegyeibe ajánlva szentelték fel.

A templom modernizálása előtt szép, szelíd Mária nézett ránk a hatalmas, festett oltárképről.

Már napokkal előbb nagy sürgés-forgás kezdődött. A zömében fehér falu házakat a szorgos asszonyok hosszú nyelű meszelőkkel hófehérre varázsolták. Erre az ünnepre többnyire hazalátogattak az elszármazott családtagok, rokonok. Az egyházi ünnep számunkra érdekes volt a vásárosok kirakodása. Lovas kocsikon, szekereken érkeztek az árusok.

Még az 50-es évek első felében is sokszor a községházától a Flórián szoborig ért a kirakodó vásár. Az ünnepi ebéd elfogyasztása után rohantunk a búcsúba elkölteni hetek óta gyűjtögetett pénzecskénket.

Körhintázni, hajóhintázni a Diós-kertbe mentünk. A Diós-kert a mai „kis-iskola” helyén,a Kossuth és Gárdonyi Géza. U. között, a Dózsa György u teljes szélességében volt.

Akkor még diófákkal tarkított füves részvolt. Szólt a gramofon-zene, s minket repített a „ringispil”. Este felé megszólalt a fúvószene a Wéber-kocsmában. A Szabadság u. és Arany János utca sarkán állott U alakú épület, mely később moziként és kultúrházként működött.

Karácsonyi áhítat

Az idősebbek mesélték nekünk, hogy az 1930-as években és a 40-es évek elején, amikor

Diósd majd minden lakosa részt vett az éjfélmiséken. Áhítattól telve léptek ki a templom ajtón,s ekkor valami csodálatos, felemelő,máig sem felejthető zeneszó hallatszott a távolból.

A holdvilágos, csillagfényes, fenséges, havas, csendes éjszakában, mintha angyalok muzsikája lenne: szívhez szólóan zengett a Stille Nacht, az Oh Tannenbaum, a Mennyből az angyal és a többi szépséges karácsonyi dallam. A Flórián – szobornál játszott trombitán Tóth Nándor, s némelykor Kemény /Künstler/ József kísérte klarinéton.

Ez volt a közkedvelt zenészek karácsonyi ajándéka a falu lakossága részére.

Karácsonyi emlékek

Decemberi sötét estéken, Jézuska-várás idején fokozottabban villannak fel gyermekkori karácsony emlékei.

Háború volt. A háborúból gyerekként csak annyit észleltem, hogy mindenütt katonák voltak.

Kicsi szívem minden vágya egy roller volt, kaptam is karácsonyra, egy szép zöldre festett fa „járművet”, azon az estén a lakásban rolleroztam fel, s alá. Aztán soha többet nem láttam, később tudtam meg, hogy az orosz katonák eltüzelték.

Több éven át szentestén, besötétedéskor, édesanyám kézen fogott, s elindultunk karácsonyfanézőbe. Néhány percre betértünk egyik- másik rokonunkhoz, benéztünk az ablakokon:”itt már járt a Jézuska, ide csak később jön”. Felnőtt fejjel értettem meg, hogy így próbálta pótolni a karácsony meghittségében még jobban hiányzó hadifogoly férje hiányát édesanyám. E gyermekkori emlék ma is arra késztet, hogy korábban kislányommal, mostanában unokámmal és is Jézuska-nézőbe induljak.

Téli örömök és ürömök – régen

Gyermekkoromból többnyire szikrázóan havas, hideg telekre emlékszem. Micsoda szánkózások voltak?!

A falu és Csapágygyár között volt egy kis akácerdővel borított domb, Hexenberg /Boszorkányhegy/. Idejártunk szánkózni. A hófödte dombokon nem látszottak a kivágott akácfák tuskói. Repült a szánkó, s repültünk mi is.

Óriási hosszú szánkó utakat tettünk meg a mai Eötvös u. felső végétől indulva sikeres vezetés esetén egészen a Flórián szoborig siklott a szánkó

A falu legnépesebb pályája a Denkinger Matyiék előtti utca volt. Ezt a dombról lefutó részt már szüleink is szánkó pályának használták. Estefelé amikor a szánkópályát a felnőttek használták, akkor mi gyerekek a Naphegy utcába szánkóztunk, a „kis pályán”.

Szánkóztunk gyerekkorunkban a mai Gárdonyi utcában is.

Sötétedéskor hótól átázott cipővel, harisnyával tértünk haza. Vizes cipőmet édesanyám betette a sparhelt sütőjébe száradni, engem a tűzhely elé ültetett. Szinte érzéstelenedéig átfázott lábamat a kinyitott sütőajtón dörzsölte, melengette. Közben önkéntelenül saját gyermekkoráról mesélgetett. Neki az épp oly szép volt, mint- visszagondolva- nekem az enyém, vagy mindenkinek a sajátja. Szép volt, mert a gyermekkori múltat mindig megszépíti az idő varázsa.