Diósdi svábok kitelepítéséről

A Közép- és Délkelet-Európában élő német nemzetiségű lakosság áttelepítésének gondolata már a szövetséges hatalmak teheráni konferenciáján felmerült.
A második világháború alatt a lengyel és csehszlovák vezetés egyértelműen hangsúlyozta az országaik területén élő német kisebbség felelősségét a hitleri megszállásért. Az első komolyabb javaslatot a német lakosság kitelepítésére vonatkozóan 1941 szeptemberében Eduard Benes, az emigráns csehszlovák kormány elnöke terjesztette elő. A kitelepítési elv indoka: hogy a német lakosság az államra potenciális veszélyt jelent.
A szövetséges hatalmak teheráni konferenciájának 1943. decemberi ülésén Churchill kijelentette: „A határok végleges megvonása még beható tanulmányozást igényel, és egyes helyeken esetleges áttelepítéseket tesz szükségessé.”
Az 1945. júniusi podzdami értekezlet határozata szerint a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon élő német lakosságnak, vagy egy részének Németországba történő áttelepítését szervezetten és emberségesen kell végezni, és arányosan kell elosztani valamennyi megszállási övezetben.
A II világháború következményeként 14 millió német kényszerült elhagyni szülőföldjét. Kollektív büntetés áldozataivá váltak, évszázados gyökerektől fosztották meg őket.
1945-46 folyamán vasúti marhavagon-szerelvények ezrei szállították a nyugati megszállási övezetbe a kitelepítettek tömegeit. A Magyarországról 213.000 kitelepített nagy része az NSZK területére került. A gyakran több hétig tartó megerőltető utazás után elsődleges feladat az emberek elhelyezése, élelmezése, ruhával és legalapvetőbb háztartási felszereléssel való ellátása, orvosi segítség biztosítása volt.
DIÓSDRÓL KONKRÉTAN
1947. augusztus 1-jén megérkezett a kitelepítésre kijelöltek listája, amelyen összesen 317 név szerepelt. Községünk összlakosságának létszáma ekkor 1145 fo volt.
Augusztus 20-án kiadtak egy újabb listát, amelyen 201-re apadt a létszám. Augusztus 20-ig folytak az úgynevezett mentési munkálatok. A kitelepítési és elszállítási listán szereplők közül azokat lehetett menteni, akik be tudták bizonyítani a Központi Statisztikai Hivataltól kapott lista alapján, hogy magyar anyanyelvűek, magyar nemzetiségűek, akik 60. életévüket betöltötték, vagyonukról önként lemondtak a magyar állam javára, gyermekük vagy hozzátartozójuk pedig aláírt egy nyilatkozatot, hogy holtukig minden ellenszolgáltatás nélkül eltartják őket. Az öregek mind lemondtak, hogy itt maradhassanak a községben.

1947. augusztus 24-én, vasárnap este 3 9-kor három teherautó állt meg a templom oldalánál. Civil ruhás rendfenntartók szálltak le róluk. Kezükben névsor. Akiknek a nevét olvasták, fel kellett szállniuk a teherautókra. Akiknek családját vagy őt magát nem találták a templomnál, teherautó ment a házhoz. Bár várható volt a kitelepítés, mégis rajtaütésszerűen, hirtelen történt a manőver. A karhatalmi közegek alig adtak időt az összecsomagolásra. Két óra sem telt, s este 10 órakor már indultak is a teherautók Budafok-Háros teherpályaudvarára a síró, jajveszékelő, vagy hallgatásba burkolózó svábokkal. Többeknek sikerült megszökniük. Helyettük másokat vittel el. Összesen 61 főt szállítottak el Diósdról. A lakásokat lepecsételték, de az értékeknek és állatoknak így is sok helyütt nyoma veszett. Az itthon maradottak reszketve örültek, hogy „megúszták”. Titkukat többnyire magukkal vitték a sírba.
Másnap, aug. 25-én elindult a marhavagonokból álló szerelvény a diósdiakkal, és ki tudja honnan összeterelt népekkel. Férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel zsúfoltan lassan döcögve, sok helyütt megállva, örökkévalóságnak tűnő három nap múlva megérkezett a szerelvény Szászországba.
Konkrétan tudjuk, hogy Maurer Mátyásné /öt gyermekével/ a Drezdától északra fekvő HOYERSWERDA táborába került elhelyezésre. Feltételezhető, hogy a többi diósdit is itt telepítették le. A lágerlakók szűkös körülmények között éltek. Aki tudott, kiszökött, és a környező földekről szerzett élelmet. A helybeliek őrizték földjeiket. Érthető módon ellenségeskedés alakult ki a két népcsoport között.

Egyes kitelepítettek további sorsa:
A lágerben eltöltött 6-10 hónap után az embereket szétosztották Drezda környékén.
Maurerné és gyermekei a Meissen közeli MERVISCHNITZ-be kerültek albérletbe egy német családhoz.
Az anya és a nagyobb lányok hajó-konyhán dolgoztak. A kisebbek iskolába jártak. A kezdeti nehéz időszak után a helybeliek megismerték, befogadták őket. Anna néni ott van eltemetve.
A lányok beilleszkedtek, férjhez mentek. Házat vásároltak vagy építettek. Egyik-másik ma is ott él családjával. Néhányan DREZDÁ-ba költöztek. A diósdi rokonokkal tartják a kapcsolatot.
Hund Mihály és családja Zwickau melletti MOSEL-ban telepedtek le,
Fortenbacher Lajosék Zwickautól délre, AUERBACH-ba kerültek
Rass Ferencék szintén AUERBACH-ban, majd Németország nyugati részében éltek.
Rexáék is AUERBACH-ban találtak otthonra. Fiúk, Feri külszíni szénfejtésen dolgozott.
Vandra Antalék ugyancsak AUERBACH-ban éltek. Az apa ugyancsak a szénfejtésen dolgozott. Később kis földet vásároltak, azt művelték. Az apa korán meghalt. A fiúból tanár ember lett. Többször hazalátogatott diósdi rokonaihoz. Mára már mindhárman meghaltak.
Sax József és családja Drezda közeli NÜNCHRICHT településen telepedtek le. A szülok már nincsenek.
A hátramaradottak tartják a kapcsolatot itteni rokonaikkal.

Megbélyegezett eleink
Még alig haltak el a fegyverek Nyugat-Magyarország térségében, amikor 1945. április 10-én, a Nemzeti Parasztpárt főtitkárának szájából elsőként hangzott el: „Ki az országból a sváb hazaárulókkal! A svábság egy batyuval jött, egy batyuval is menjen!” A Szabad Nép 1945. április 18-i számában így ír: „A magyar nép szemében a svábság mindig a szabadság örök ellenségét jelentette. A független és szabad Magyarország idegen zsandárai, akik mindig készek, hogy hátulról döfjenek tort a nemzet testébe. Századokkal ezelőtt már úgy telepítették őket ide a zsíros, magyar fekete földre, mint gyarmati népek közé a német hatalomvágy misszionáriusait.” Fenti szavakkal meggyalázni kívánt őseink a XVIII. században jöttek a török hódoltság alatt elpusztult, mai falú területére. Otthont teremtetek, sorsközösséget vállaltak az itt élő emberekkel. Kultúrát, munkaszeretetet, mesterségeket, szorgalmat, vállalkozásra való készséget hoztak a Kárpát-medencébe.

Elgondolkoztató statisztika Diósd lakosságáról:
Népszámlálás éve összlakosság magyar német
1890 857 53 774
1941 2599 22l6 356
1949 1160 1153 2

Kitelepítettek névsora a ma élo lakosság emlékezete szerint:
Albecker József 2 fo Fink Károly 2 fo
Fortenbacher Lajos 3 Hack József 2
Hundné Mária 3 Hund Mihály 3
Krizsánovits Antal 2 Maure r Antal 1
Maurer Mátyásné 6 Maurer Ferenc 3
Rass Ferenc 3 Mihalek Imre 4
Sax József 4 Rexa István 3
Spiller Antal 3 Scheirich Mátyás 1
Vendelin X. 2 Vandra Antal 3
Wéber József 3 Wagner Ferenc 4
Zsidákovits X. l Wittinger András 3

/ Összesen: 21 férfi, 19 no, 21 gyermek./

Scheirich Mátyás harangozó ajkáról Diósdon az utolsó mondat így hangzott: „Ki tudja ki fog holnap harangozni?”

Összeállította: Görögné Horváth Katica
Forrás: Wágner Éva szakdolgozata, Wágner Ferenc 1997.szeptemberi Diósdhéjban megjelent írása, és a lakosságtól gyűjtött adatok.