1769. évi Status Animarum
A források keletkezése a 18. században
A jelen forráskiadvány általánosságban a 18. században keletkezett Status Animarum-okat (egyházi lélekösszeírásokat) adja vissza eredeti formában, teljes tartalommal.
Annak idején ezeket a Status Animarum listákat a legfelsőbb állami közigazgatási hatóságok kezdeményezésére, de az egyházmegyék igazgatása által hajtották végre. A munkálatokat a helyi plébánosok, adminisztrátorok vagy szerzetesrendi tagok végezték el, akik a rájuk bízott népet összeírták.
Az állami vármegyékben – amelyeket ebben a munkában Fejér, Pest, Veszprém és Zala megyékre osztottunk fel – az egyházi joghatóságot annak idején a veszprémi püspök gyakorolta.
A németek magyarországi betelepülésének századában – a 18. században – Veszprémben számunkra a legfontosabb püspökök, padányi Bíró Márton (1745–1762) és nagymányai Koller Ignác (1762–1773) tevékenykedtek.
Az illetékes hatóságoknak az volt a kívánsága, hogy az összeírással egy olyan rendszert hozzanak létre, amelynek segítségével megállapítható a népességszám, a vallás és a társadalmi struktúrák minden egyes községben, a vármegyében, majd később az egész országban is.
Az 1767 és 1772 közötti egyházi összeírásokat végül a püspök rendeletére hajtották végre.
A veszprémi püspök Magyarország igen nagy katolikus területeinek főpásztora volt. A Veszprémi Egyházmegyét Kr. u. 1000-ben I. István király alapította, és Gizella királyné egyházmegyeként tisztelték. Magyarország történelmében betöltött rendkívül fontos szerepét 1993. május 31-én hangsúlyozták ki, amikor II. János Pál pápa a Veszprémi Püspökséget „GENS HUNGARORUM” kezdetű dekrétumával érsekségi rangra emelte.
Mária Terézia idején (1740–1780) a Veszprémi Egyházmegyéből választották le a Székesfehérvári és a Szombathelyi Egyházmegyét, 1993-ban pedig a Kaposvári/Somogyi Egyházmegyét. A Székesfehérvári Egyházmegye 1777-es megalapításával a székesfehérvári püspök megkapta az ő területére vonatkozó aktákat, így a Veszprémből származó Status Animarum listákat is.
Így ma az 1767 és 1772 között keletkezett Status Animarum listák két levéltárban találhatók meg: a Veszprémi Érseki Levéltárban és a Székesfehérvári Püspöki Levéltárban.
Ezek a Status Animarum listák népszámlálás jellegűek. A feladat az volt, hogy a családokat felvegyék ezekbe a listákba: a családfő, a feleség, a gyermekek, a nagyszülők, a cselédek és a rokonok nevét.
A gazdasági viszonyokat az 1767-es úrbéri tabellák írják le, ezek a források nem tárgyai a jelen munkának. A földek nagyságát vagy a házban lakók egyéb összefüggéseit semmi esetre sem említik.
Szolgálati utasítás az összeíráshoz
Mi, Padányi Bíró Márton, elrendeljük – azért, hogy ilyen hibák vagy hiányosságok, sőt, mondhatni emberi rosszindulat ne fordulhasson elő –, hogy a püspökség általános kánoni vizitációjához a következő pontokat és kérdéseket, illetve rovatokat kell felállítani: Hány házas katolikus telepes van ebben a plébániában, a plébánia falujában és a leányegyházakban (filiákban)? Hány gyermekük van, nemek szerint felosztva? Hány teljes család van? Hány özvegyember és özvegyasszony? Hány ifjú és hajadon? A gyónóképesek és a nem gyónóképesek száma? A vegyes házasságok száma és azok gyermekeinek száma, mindkét nemből? Hány elpártolt, illetve megrögzött renegát? A bérmáltak száma, és végül, hányan tértek vissza a katolikus egyházba, stb.
Miután mindezt a kegyelmes királyi rendeletnek megfelelően, a vizitációra vonatkozóan a magistrális tisztviselők segítségével az egyházmegye minden esperesi kerületében kikutatták, összeírták és az egyes kerületek könyvébe bejegyezték, azon a véleményen vagyunk – ahogyan azt körlevélben az ezen egyházmegyében tevékenykedő összes lelkipásztornak atyailag bizalmukba ajánlottuk –, hogy mindenki, aki a számára kijelölt területen él, az esperesek által korábban említett bevezetés után, a plébános előtt a plébánia anyakönyvébe vagy egy másik, e célra felfektetett könyvbe bejegyeztessék. Ily módon megismerhetik nyájuk képét, illetve minden egyes báránykát, és név szerint megszólíthatják őket, ők pedig ezáltal atyai tanácsainknak, rendelkezéseinknek és parancsainknak hűségesen és becsületesen engedelmeskedhetnek, és eleget tehetnek.
Ha ez megtörténik, könnyen meg lehet felelni az összes korábban említett rendeletnek, és a korábban említett császári-királyi utasítás könnyen végrehajtható.
Ha azonban egy ilyen összeírást és bejegyzést bármilyen okból elhanyagolnának, akkor mind az idősebb plébánosoknak (akik e mulasztásért és kötelességszegésért az esperes általi komoly dorgálást és megrovást érdemelnek), mind a fiatalabb (új) plébánosoknak, akiket időközben az újonnan alapított plébániákra neveztek ki, az esperesükhöz kell fordulniuk, hogy tőle a korábban elkészített lélekösszeírást lemásolják. Ha azonban ezt az újonnan kinevezett esperesektől sem tudják beszerezni, úgy forduljanak hozzánk, hogy megkapják a lélekösszeírást az esperesek által végrehajtott vizitációs jegyzőkönyvből.
Mivel azonban a nap alatt semmi sem maradandó, minden dolog folytonos változásnak és viszontagságnak van kitéve (ugyanis mindannyian meghalunk és elfolyunk, mint a víz), a lélekösszeírás is aligha marad ugyanabban az állapotban, semmiképpen sem abban a formában, ahogyan mindent korábban feljegyeztek és leírtak. Ennek ellenére a pontos ismeret e császári-királyi rendelet sikere érdekében különösen szükséges, habár nekünk a lehető legnagyobb szorgalommal, hűséggel és gondossággal kell igyekeznünk és közreműködnünk – ahogyan azt már 1744-ben tanácsoltuk –hogy az összes előírt dologról jobb ismeretet szerezzünk, és azok használhatóságát biztosítsuk. Mint akkor, most is azt a tanácsot adjuk, hogy a Vízkereszt (a Háromkirályok ünnepe) körüli időszak, illetve a házszentelés alkalma legyen erre megfelelő. Ebben az időszakban ugyanis minden plébános szokása szerint meglátogatja kerületének (tevékenységi körének) helyszíneit helységről helységre, házról házra járva. Ebből az alkalomból és ezen körülmények között – a legjobb esetben a magisztrátus (az elöljáróság) vagy a földesúri hatóság segítségével, amennyiben ez szükségesnek tűnik és felkérésükre sor kerül – minden előírás könnyen kikutatható, feljegyezhető, valamint e kegyelmes királyi rendelet végén a magisztrátusi hatóságnak átadható.
Kelt Sümegen, 1756. november 23-án, a ti őszinte atyátok Krisztusban,
Padányi Bíró Márton, veszprémi püspök
(Lejegyezte: Szamák György)
